Ez a sok szempontból kedvezőtlen földrajzi elhelyezkedés viszont kedvezett a falu vásáros hellyé válásának, hisz egy viszonylag nagy terület lakossága adhatott egymásnak itt találkozót.
A terület ősidők óta lakott. Erre bizonyíték a környéken talált csiszolt kőbalta, a viszonylag gazdag bronzkori leletek, a római kort idéző égetett agyag vízvezeték- csövek, a falu mellett talált latin feliratos faragott kő, melyet a Maros Megyei Múzeum kőtárában őriznek.
A települést a Nagyváradi Regestrum, a pápai dézsmák jegyzéke 1332-ben említi először. A reformáció fénykorában, Marosvásárhelytől Szovátáig aki római katolikus vallású maradt, az mind a hodosi egyházközséghez tartozott, ez lévén az egyetlen katolikus egyházközség az egész területen.
Talán a földrajzi elhelyezkedés, a katolikus egyházhoz való rendíthetetlen hűség, a már kialakult vásártartó hagyomány voltak azok az indokok, amelyek arra késztették a bécsi udvart, I. Ferdinánd császárt, hogy 1838. december 19-i keltezéssel a Székelyhodosi közbirtokosság (Communitatis Possessionis Hodos) részére kutyabőrre írt díszes vásártartási engedélyt bocsásson ki.
Ami a helyi értékeket illeti, Székelyhodos 1400-as évekbeli műemlék templomáról, állatvásáráról, és lókiállításáról ismert. Jobbágytelke hírnevét hagyományőrző néptánc-csoportjának, szilvapálinkájának és a szalmafonó kézműveseinek és évente megszervezett Marosszéki népzene és néptánctáborának köszönheti. A hagyományos nép építészeti örökség szempontjából is nagyon gazdag Jobbágytelke, hisz több mint száz tornácos parasztház áll még a faluban.
A festői környezetben megbúvó Ehed nevéhez szorosan kapcsolódik a cseresznye-termesztés, de vonzereje nemcsak csodálatos fekvésében és eldugottságából fakadó csendességében rejlik, hanem ugyancsak gazdag népi építészeti örökséggel rendelkezik.
Iszló az 1567-ik regestrumban mostani nevén 14 kapuval fordul elő. Nevét a hagyomány szerint egy legelőbb ide települt Iszla nevű őstől nyerte, kinek utóda a ma is itt lakó Iszlai család. Egykor Hamarcsa nevű szőlője híres bort termett.